anyu

Az elhunyt neve, temetés helye és ideje:
Bencsik Istvánné (Andor Ildikó)
Újköztemető, 2016.05.20. péntek 13:45
Születési hely, idő:
Budapest, 1953.11.21.
A temetés módja:
hamvak szórása

Ildikó nagyon szerette a kategóriákat. Egész életét és környezetét kategóriákban értelmezte. Felépített rendszerében a kategóriák erősen érzelmi alapon meghatározottak voltak, és mivel következetesen alkalmazta ezeket egész élete során, hihetetlen erős keretet és tartást adtak személyiségének. Ha őt magát szeretnénk kategorizálni, akkor azt mondhatjuk, hogy létezik a szépirodalom, és létezik a legszebb irodalom, ami attól egyszerre észrevehetetlen és hátborzongató, hogy hősei itt élnek közöttünk.

 

   Ildikó egyedüli gyerek volt, aki a Ratkó-korszakban született. Édesapját nem ismerte, bár mint az édesanyját bejáró házvezetőnőként foglalkoztató Taub házaspár férfi tagja, Jenő bácsi, nap mint nap jelen volt az életében 7 éves koráig. Mikor 1953 tavaszán megfogan, Vizi Gizella és a Taub házaspár az Erzsébet téri buszpályaudvarral szemben álló, lebontásra ítélt Bajcsy Zsilinszky út 8. épületének utolsó, kiköltözésre váró lakói. A várandós Gizella, hasában Ildikóval a Török utca 4. szám alá költözik Irén húgához, aki 6 éves István fiával a 3 és fél szobás társbérlet egyik utcai szobájában él. Ide születik novemberben Ildi. A negyvenedik életévébe lépő anyuka már 13 éves korában elkerült a szülői háztól, és az ezt követő három évtized kemény, önálló nőt edzett a tízgyermekes göcseji dzsentri, Vizi Ferenc lányából. A ’30-as évek cselédvilága és a ’40-es évek embert próbáló pillanatai után, az ’50-es évek lakásproblémái közepén kell otthont találnia gyermeke számára. Nem ismer lehetetlent, és a következő nyár végén már a Felsőerdősor utca 1. első emelet 11. számú, 3 és fél szobás lakás kisszobájában hajtják álomra fejüket.

 

    Ez a lakás marad Ildikó számára közel 40 évig az otthon. Itt tanul meg járni, olvasni, itt mutatja be férjét, a művészet és a mérnöki kutatások iránt egyaránt érdeklődő, precíz és szórakoztató Istvánt. Itt dolgozik át éjszakákat a rendes munkaidő után, hogy közös gyermeküknek, Ádámnak megteremtsék a legjobb körülményeket. A lakás ablakaiból szinte karnyújtásnyira van a szomszédos Derkovits Gyula Általános Iskola, a derkó, ahol ő is, ahogy később gyermeke is, megszerzi első, életre szóló leckéit és barátságait. Ildi, Mócsing, Sanyi és Benedek Évi együtt játszanak a gyönyörű villaépület díszes üvegkupolája alatt.

 

   Ám bő 20 évig ez az otthon egyetlen szobából áll. Testvérek és édesapa nélkül a közvetlen családot, egészen a házasság-kötéséig, egy személyben édesanyja testesíti meg. Vizi Gizi, aki hatéves korában, az elemi iskola első osztályában ismerte meg Vörös Bözsit. Kettejük barátsága, keresztülívelve az egész XX. századon, 90 éven át tart. Bözsi lesz Ildikó keresztanyja, és Gizella tartja a keresztvíz alá barátnője egyetlen gyermekét, Konkoly Katit, aki mint testvér kíséri végig Ildikó egész életét, és később férjével, Kovács Karesszel Ádám keresztszülei lesznek.

 

   Táborok és a fővárosi flaszter helyett, minden évben, a teljes nyári szünetet Salomváron töltik, együtt egerszegi unokatestvéreivel, Jancsival, Erikával, Mariannal és a kis Sárival, a nagymama, Andor Mária, nagynénjei, Róza néni, Juliska néni és annak férje, János gondoskodó felügyelete alatt. A napok a ház körüli munkák elvégzése után, a dombok között kanyargó Zala partján folytatódnak. A többi ott nyaraló fiatallal kiegészülő csapat a falu szélén fürdőzik, a lányok röplabdáznak, a fiúk fociznak. A boldogság és a ragaszkodás mindvégig jelen van tinédzserkorában, amelyet egyaránt meghatároz a göcseji keménység és tettvágy, valamint a pesti, urizáló, még mindig a ’30-as évek bútorai között élő Taub család tagjainak világa. A hétköznapok és a hétvégék kettősége. A Garibaldi utca, a Kossuth tér, a boltok kirakatai és Szabó Magdától az Abigél. A sport szeretete, amelyben legnagyobb sikere, hogy a kézilabda ifjúsági válogatottal Erdélybe utazik. Szorgalmassága és a jó iskolai eredményei révén középiskolai tanulmányait a Landler Jenő Technikumban folytatja, Újpesten, ahol legkedvesebb osztálytársával, Marival osztja meg kamasz gondolatait, érzéseit.

 

  1970-ben a nyári gyakorlatot pár lépésre otthonától, a Gorkij fasor 25-27. szám alatt lévő Mechlaborban tölti. Itt ismeri meg Istvánt, aki hajókirándulásra invitálja, majd a nap végén az Ifjúsági Parkból kíséri haza. A lány, életében először, szerelmes lesz. A fiatalembert Zalaegerszegre sorozzák be, így a Salomváron töltött hetek alatt is tudnak majd találkozni. A randevúra kezében a Filmvilág legújabb számával érkezik, nagyokat sétálnak, a Zala parton beszélgetnek. A szabadnapokat színházi rendezéssel töltő István, ahogy nemzedéke nagy része, szintén nem ismeri édesapját, szeretetvágya mélyen összefonódik a lány érzéseivel. Egymásra találnak, mindketten teljes családot akarnak, olyat, amiről eddig csak álmodoztak. Édesanyja saját fiaként fogadja be az udvarlót és az általa nyújtott gondoskodás és ragaszkodás biztos alapokat teremt kettejük számára, hogy egyről a kettőre jussanak. 1973. augusztus 28-án kötnek házasságot a Király utca és a Nagymező utca sarkán álló Terézvárosi templomban, amely élete során számos meghatározó esemény helyszínéül szolgál. A balatoni nászút után elkezdik építeni a jövőjüket. Első munkahelyére, a Budapesti Rádiótechnikai Gyárba, 15 éven át, minden reggel az Árpád hídon át villamosozik. Az ablakból nézi a Dunát, és megnyugtatja a látvány. Nagyon szereti a vizet. A boldog házaspár 1975-ben Bulgáriába utazik, itt bűvöli el először a tenger szépsége, vagy ahogy ő nevezte: a tengeró.

 

   Ahogy hozzá hasonlóan, édesanyja, férje valamint Kati és Karesz is mind a víz jegyében születettek, 1978 márciusában hozza világra egyetlen gyermekét, Ádámot. Mint minden nagy döntését, ezt is rengeteg tervezés előzi meg. Amikor a bérlőtárs, Trefil bácsi lemond javukra a lakás rá eső részéről, és megteremtik a megfelelő anyagi körülményeket, elérkezettnek látja az időt a gyerekvállalásra. Ahogy generációjuk is hasonló útra lép, a családi összejöveteleket, a születésnapokat és a szilvesztereket egyre népesebb társaságban töltik. Unokatestvére, Jutka és férje Zoboki József felkérik, hogy második gyermekük, Tündi keresztanyja legyen. István szabolcsi unokatestvérei közül Bandival és családjával találkoznak sokat, valamint a fiatal Marikát látják vendégül az egyik nyáron. A munka és a gyereknevelés mellett leteszi a jogosítványt és továbbtanul, sikeresen elvégez egy felsőfokú technikusképzőt. Szabadidejükben, eleinte vonattal, később a PV-44-44 rendszámú narancssárga Skodával a Velencei tóhoz járnak, ahol 1982-ben telket vásárolnak.

 

   Megindul az építkezés, de a ’80-as évek végére a túlfeszített mindennapokban a házasság tönkremegy. Az elhúzódó válás után új életet kell kezdenie. Hosszas lakáskeresés után, édesanyjával és gyermekével a Harmat utcai lakótelepre költözik, a kilencedik emeletre, pont új munkahelye, a Műszertechnika mellé. Célja egyértelmű: leküzdeni a válás sebei okozta depressziót és normális körülményeket teremteni a háromgenerációs család minden egyes tagja számára. Órákat tölt Expressz olvasással az átmeneti lakóhelyként szolgáló panellakásban, és bejárja Budapest minden háztömbjét, hogy a megfelelő otthont megtalálja. A Zoboki család segítségével, napra pontosan egy év alatt sikerül is a terv, és beköltöznek a Király utca 87. második emeletén található, 3 és fél szobás lakásba, pár sarokra az előző 38 évtől.

 

   1990 őszén, a Műszertechnikában ismeri meg Zolit, akiben igazi társra talál. Lenyűgözi az önerőből egyetemet végzett udvarló lexikális tudása, közügyek iránti érdeklődése. Úgy érzi a férfi életvitele biztonságot, állandóságot nyújt a számára, és az együtt töltött évek alatt egy életre szóló, kölcsönös bizalom alakul ki kettejük között.

 

   Így élete ismét egyenesbe jön, és kellő energiával, türelemmel tudja segíteni kamaszkorba lépő fiát. Elfogult anyaként meg van győződve tehetségéről, és szivacs agyáról, felfedezi benne apjától örökölt kommunikációs készségét, de zavarja könnyelműsége és patópál hozzáállása. A gimnáziummal párhuzamosan egy esti szakközépiskola elvégzését szorgalmazza és végig támogatja egyetemi tanulmányai alatt. Következetes neveléssel és a megfelelő elvárások támasztásával úgy tűnik, hogy gyermekéből önálló és becsületes ember válik majd.

 

   Közben ő is kitanul egy új szakmát, könyvelő lesz. 1998 tavaszán a 80-as éveiben járó anyukája még mindig makkegészséges, 20 kilójával hordja fel a barackot a telekről, de saját magán egy daganatot fedez fel. Megijed. Egyből orvoshoz fordul, és a sikeres rutinműtét után minden kontroll-vizsgálat negatív eredményt mutat, úgyhogy szép lassan megnyugszik. Elkezd ismét teljes és boldog életet élni. Beutazza Európa nagy részét, vonattal egészen Lisszabonig, meg-megállva különböző városokban. Németországban meglátogatja egykori landleres barátnőjét, Marit és férjét, Ferit. Majd Zolival bejárják Horvátországot, Szlovéniát és Olaszországot. Vizi Gizi 90. születésnapját Zalaegerszegen ünneplik, többek között Pityu és felesége Éva, Jancsi és felesége Marika, valamint lányaik Edina és Anett társaságában.

 

   A 2000-es évek második felében, miután fia elköltözik, ismét kettesben maradnak édesanyjával. Az ötvenes évei közepén járva még mindig olyan csinos, mint 30 évesen. Rendszeresen sportol, fut a Ligetben és elkezd saját recepteket megvalósítani az addig kizárólag Vizi Gizi felségterületének számító konyhában. Fiát tovább segíti egy saját, családi cég alapításával és egy Dohány utcai lakás megvásárlásában. 2010-ben azonban édesanyja egészségi állapota, a 95. évébe lépve, hirtelen egyre kilátástalanabbá válik, a születése óta megszokott támasz mögött felsejlik a múlandóság. Ráadásul a kirobbanó életerővel megélt, boldog 12 év után, ismét egy daganatot fedez fel magán. A műtét sikeres, nincsenek szövődményei, de pár héten belül elveszíti édesanyját. A rendkívüli szimbiózisban átélt közel 60 év után a hiány szinte feldolgozhatatlan. Fájdalmán csak mélyít keresztanyja halála – a két salomvári barátnő pár hét különbséggel hagyja magára szeretteit.

 

   2011 tavaszán így újabb feladat előtt áll. Közelgő nyugdíjas éveire keres megfelelő otthont, amit a következő nyáron már meg is talál, a Szemere utca 10. szám negyedik emeletén, fákra néző, csendes terasszal. Hamar a saját ízlésére formálja a napfényes lakást, amit megtöltenek a gyerekkora óta vele élő antik bútorok. Hétvégenként Zolival kertészkednek Velencefürdőn és a Pilisben, a gárdonyi fürdőbe, a Vígszínházba és tüntetésekre járnak. Sokat olvas, egyre többet teszi ezt laptopján, könnyedén belejön a különböző alkalmazások és programok mindennapos használatába. Szívesen látja viszont Ádám barátait, az általános iskolai osztálytárs Robit, a móriczos Csegőt és Macit, az állandó zenésztárs Sabák Petit és a fiát testvérként szerető Attót. Tevékenyen részt vesz a Dohány utcai lakás, mint szálláshely üzemeltetésében, és örül fia külföldi sikereinek. Meglátogatja őt Barcelonában, de már azzal a tudattal száll fel 2013 őszén a repülőre, hogy ismét műtétet kell végrehajtani rajta. A beavatkozás után áttétet diagnosztizálnak nála és megkezdődik kitartó harca a gyógyíthatatlan betegséggel. Minden erejét és idegszálát beveti a folyamatosan más eredményeket mutató, hol eltűnő, majd még nagyobb mennyiségben megjelenő sejtek ellen. Teszi mindezt úgy, hogy humora és életkedve ugyanolyan erővel tölti meg a körülötte lévőket. Örömmel és nyitottan beszélget Szilvivel, Ádám menyasszonyával, akivel az első találkozásuktól kezdve félszavakból megértik egymást. A munkáját továbbra is hibátlanul, lelkesedéssel végzi, a két telket aktívan gondozza. Fián és a legutolsó pillanatig őt mindenben hűségesen segítő társán, Zolin kívül, a külvilág felé sikerül teljes titokban tartania küzdelmét. Panaszkodni még nekik sem panaszkodik soha. 

    Ennek a hatalmas erőnek és az ezt rejtő, magával ragadó bájnak a különlegességét jól példázzák kollégái, a Műszertechnika dolgozóinak szavai:

 „Bencsik Ildi – mert mindenki így hívta - 27 éven keresztül volt munkatársunk. 27 hosszú éven át volt „műszertechnikás”, tette a dolgát, ott, akkor, azt, ahogy arra szükség volt, lankadatlan szorgalommal, kitartással, tisztességgel. Szeretett itt dolgozni, becsülték, sőt szerették.  És akár azt is hihettük, hogy ismerjük, hiszen ennyi idő alatt egy közösség egymásra utalt tagjai óhatatlanul meg- és kiismerik egymást. Személyét, csendes, visszafogott szerénysége mellett irigylésre méltó mély intellektusa, őszinte és bátor véleményalkotása, páratlan nyitottsága és segítőkész embersége tette olyan szerethetővé. Úgy tette a dolgát, ahogy azt tenni kell, okosan, lankadatlan és szívós kitartással, legyen az a napi munka vagy a szeretteiért tett önzetlen, odaadó gondoskodás.

Mondhatjuk tehát, hogy ismertük. Tudtuk, hogy első látásra szúrós tekintetében a mosoly bujkál, visszafogottsága azonnal szertefoszlik, ha segítséget kell nyújtani és kemény, sőt bátor kiállása, véleményalkotása a másik ember feltétel nélküli, mély és őszinte tiszteletén alapul. Csak a legfontosabbat nem tudtuk, nem láttuk és csak most ébredünk rá erre. Hihetetlen erővel, kitartással és élni akarással harcolt a betegséggel. Még arra is volt ereje – vagy inkább szeretet teljes tapintattal eltökélt figyelme – hogy munkatársait ennek a rettenetes küzdelemnek a legkisebb részleteitől is megkímélje. Soha nem panaszkodott, semmilyen jelét nem adta testi-lelki gyötrelmének. Jól tette? Nem tudhatjuk, de egészen biztos, hogy emberfeletti terhén felül tette ezt. Senki nem tudja, hogy mit tettünk volna, ha tudtuk volna. Lehet – sőt biztos – hogy magát is óvta, és okosan tette, hiszen a környezet reakcióját nehéz kiszámítani és kezelni. De biztosak vagyunk, hogy felénk áradó – mondjuk ki bátran, legalább most – szeretete vezérelte akkor, amikor úgy döntött, hogy ezt nem osztja meg velünk, ezzel nem terhel minket, egyedül harcol. Emberfeletti erő, hihetetlen kitartás és példátlan bátorság kellett hozzá úgy, hogy közben ő minden pillanatban Bencsik Ildi volt. Úgy és olyan, ahogy szerettük. És most már mindig szeretni fogjuk emlékét.”

 

   A legszebb irodalom attól olyan szép és egyben életszerű, hogy egyszer csak magára hagyja szereplőit. Értékeit, szófordulatait és felelősségteljes szeretetét bízza rájuk, három pontot rakva az utolsó mondat végére.

 

Kérésének megfelelően, búcsúzzunk tőle hamvai szórásos szertartásával.

Nyugodjon békében!